Minden hónap első (vagy második :o) péntekén együtt varrunk a lányokkal. Mikor éppen mit. Babatakarót, ha új kisbaba van a gyülekezetben. Új technikát tanulunk, vagy csak valami nekünk tetszőt készítünk. Élvezzük egymás társaságát és közben valami szép kerül ki a kezünk alól. A Valentin nap apropóján februárban általában valami szívecskéset varrunk. Találtam a neten két képet, a lányok szavaztak, így ez a projekt lett a nyerő.Mivel csak képet találtunk, leírást nem így a mintát saját tervek szerint varrtam meg. (Újabb remek alkalom a fiókban heverő "leesett vagy kimaradt" darabok hasznosítására.)
Tehát elő az 5x5 cm-es négyzetekkel, kis válogatás és sorba rendezés:
Aztán elő Eleanor Burns remek módszerével, nehogy elkeveredjek a részletekben
Ha kész a négyzetes blokk, jöhetnek a szívecskék:
Ha megfigyelitek a téglalapok tetejére kerülő négyzeteket kétszer varrom le. Egyszer a berajzolt átló mentén, másodszor varrótalpnyi szélességben mégegyszer. Vágás után így már összevarrt háromszögeket kapok, anélkül, hogy külön illesztgetnem kellene ;o)
Így néz ki a négy szívből álló blokk:
Aztán jöhet a keretezés, és máris kész a felsö réteg:
Ilyen lett a végeredmény lányok (remélem tetszik!), már csak a szendvics elkészítése a tűzés és a szegés van hátra :o)
Most beszéljünk egy kicsit a maradékok "maradékáról". Amikor a szivek kialakításához világos négyzeteket varrtunk a felső szélekhez, ugyanazzal a lendülettel visszafelé is levarrtam a háromszögeket. Így amikor levágtam, már összevarrt háromszögeket kaptam:
Egy gyors vasalás után levágtam a kilógó részeket és apró szélforgókat varrtam belőle:
Nem ragozom tovább a végeredmény ez a poháralátét:
Azt hiszem ezzel az apró projekttel megint pályázhatok Gina apró fecnis játékán.
A leeső szélek remek felhasználását találhatjátok itt.
Legyen szép és kreatív napotok!
Szeretettel: Györgyi
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valentine tutorial. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valentine tutorial. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. február 2., szerda
2011. január 29., szombat
Gondoltam egyet
Mindig gondban vagyok ha túl vékony csíkok maradnak valamelyik kedvenc anyagomból. Bevallom őszintén: nem szívesen dobom ki a "drága pénzen" vett anyagaim egyetlen darabkáját sem. Az a darab, aminek még van látható része a varrásráhagyásokat leszámítva, biztos felhasználásra kerül. Szóval volt jó néhány 2.5 cm széles csíkom (= 1 inch) Ez még ugye nem a kidobandó kategóriába tartozik. Nézegettem, rakosgattam, aztán összevarrtam őket. Csíkos lett. Nagyon. De élénken vibráltak a színek- ha lehetne ilyen vékony csíkos anyagot kapni, pláne ezekkel a színekkel- én biztos vevő lennék rá.
Ilyenkor január végén mindig a következő varrós alkalmon jár az eszem, ami február elején esedékes. Hagyományosan valami szívecskéset varrunk. Nem vagyok nagy Valentin-nap rajongó, de jó apropónak tartom arra, hogy azoknak akiket szeretünk eggyel többször mondjuk el, mennyire fontosak nekünk.
Szóval volt egy frissen alkotott, vibrálóan színes, csíkos anyagom. És Valentin napi apropóm. Nem kellett mást tennem, csak összehoznom ezt a kettőt :o)
Ime az elkészítés menete :
Ezután a cikk-cakkal párhuzamosan, rövid öltésekkel varrd le még egyszer. (Ugye később mosni is kell néha és plusz egy rögzítő öltéssor sosem árt.) Ha ezzel kész vagy, fordítsd meg és vékonyan vágd körbe.
Innentől te döntöd el mihez kezdesz vele. Nálam szép borvörös keretet kapott és párna lett belőle!

2,5 cm széles anyagcsíkok, amiket sajnáltál kidobni. Rendezd őket tetszőleges sorrendbe, és varrd egymáshoz.
Összevarrás után: a hátodalon vasald az anyagokat egyirányba.
És máris kész az új, vékonyan csíkos anyagod!
Készíts egy tetszőleges szív alakú sablont. (ne legyen nagyobb, mint a csíkos anyagod :o)
Rajzold fel a háttérnek szánt anyagodra, majd óvatosan vágd ki.
Tedd alája a csíkos anyagot, majd a legkisebb cikk-cakk öltéssel (gomblyukazó) óvatosan, az anyagot nem feszítve varrd körbe. Azért jó, hogy előre kivágtad, mert így látod mi van alatta- úgy tudod a csíkokat pozicionálni, ahogy neked tetszik
Ezután a cikk-cakkal párhuzamosan, rövid öltésekkel varrd le még egyszer. (Ugye később mosni is kell néha és plusz egy rögzítő öltéssor sosem árt.) Ha ezzel kész vagy, fordítsd meg és vékonyan vágd körbe.
Egy vasalás és a blokkod készen is van!
Innentől te döntöd el mihez kezdesz vele. Nálam szép borvörös keretet kapott és párna lett belőle!
Aztán, mivel volt még a csíkos anyagomból, elkészült a "fiús" párja is
Remélem tetszenek!
Ezek lesznek az első eladásra szánt darabjaim a Meskán. Drukkoljatok nekem. Az ottani nevem egyébként ugyanaz, mint a blogé: angelpatches, csak hogy könnyebb legyen megtalálni :o)
Legyen szép és kreatív napotok, azokkal akiket szerettek!
Szeretettel: Györgyi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)